A vízipipázás egy közösségi hobbi, mely a dohányzás egy kulturált, igényes és hagyományként őrzött szokása.

Kairo Cafe Szeged, vízipipázó és kávézó

0

Most kivételesen szeretnék nektek bemutatni egy vízipipa bárt, kávézót. Szegeden rendes, igényes vízipipázó sajnos eddig nem nagyon volt. Pár hete nyílt a Kairo Cafe nevezetű hely, melyről sok jót hallotta. Így gondoltam elmegyek és megnézem. A madarak azt csicseregték, hogy péntek és szombat este ingyenes hastánc is megcsodálható. Így már is kettő okom volt ellátogatni.

Frissítve! 2014 nyarán visszanéztünk a helyre. Sajnos az árak változtak. Egy pipa 2000 Forintba kerül már. Ami pedig duplán sajnálatos, hogy öngyulladós szénre tértek át, gyenge volt a tömés és borzasztóan koszos volt a pipa és a cső is. Ráadásul még a kiírt hastáncból sem volt semmi. Kifejezetten üres volt a hely. Kár érte.

Maga a hely tényleg nagyon új. Tiszta és rendezett. Késő este felé érkeztünk meg, előző nap személyesen bementem és foglaltam névre asztalt. Mikor este megérkeztünk, már finom vízipipa illat volt érezhető a helységben. Hangulatos, rejtélyes, de nem túl sötét világítás fokozta a hangulatot. A bútorok inkább modernebb stílusúak voltak. Sajnos ilyen puffos ülőhely nincs. Számomra további öröm volt, hogy nem egymás hegyén – hátán zsúfolva voltak az asztalok, hanem meg voltak a kellő távolságok. A toalett tiszta, jól kialakított volt. Megérkezésünk után egyből kértünk is egy almás pipát. Szép, bár számomra nem ismert márkájú pipa volt. Voltak továbbá Aladin vízipipák is. Aminek kifejezetten örültem és az igényességre nagyon jól utaltak, hogy mint a pipára, mind a szívócsőre rá volt írva, hogy “Almás”. Az igazán jó helyeken mindig van olyan pipa, amibe csak almát tömnek, hisz ez az egyik legrégebbi és leginkább kedvelt íz. A cső mellesleg Hookah Pro Grid volt, tehát mosható. A saját szívócsövem végét vittem magammal, így nem kellett szipkát használni, de adtak hozzá személyenként egyet.

kairo-cafe-szeged

Kezdődött az este. Kihozták a pipát, kikértünk hozzá 1-1 sört és beszélgettünk. Hála égnek, eltalálták azt a hangerőt, aminél még lehet beszélgetni, de még is a hangulatot nagyban befolyásolja. Ugyan is ritmusosabb arab és török zenék mentek egész este alatt. Ahogy telt múlt az idő, meg is telt a hely. Mondjuk nem nagy helyszínre kell gondolni, de szerintem ez ideális méretű. Olyan 40-60 fő kényelmesen elfér. A bútorok a terem két oldalán vannak, középen szándékosan lett hely hagyva, hiszen itt táncol a hastáncos. Fel is tűnt. Fiatal, szép, ügyes táncos lány lépett fel aznap este. (Mint kiderült, szegedi leányzó volt.) Maga a hastánc kisebb szünetekkel egész éjjel tartott. Éjfél körül kezdett beindulni az élet, majd ez tartott hajnali háromig, csak utána kezdett csendesedni a hely. Nagyon finom almás pipa, zene, hastánc és kellemes nyüzsgés még a háttérben. A hely hangulata nagyon magával ragadt. Mindössze 1-2 pipa volt a tervben, pár óra maradás. Ebből 4 pipa lett és 5 óra ott töltött idő. Az áraknál volt amire számítani lehetett, de volt ami meglepett. Egy üveges Soproni 400Ft-os ára még nem is vészes, hisz úgy kell a helyre tekinteni mint egy szórakozóhelyre. Van többféle kapucsínó, melyek 280-650Ft között mozognak, az egyszerűtől, a különlegesebbekig. (Például kis sóval és szegfűvel ízesített kapucsínó, fahéjporral.) Ami meglepett, az a pipa ára volt. 1300Ft-ba került, melyhez ingyen lehetett új szeneket kérni. A tömés is nagyon jó volt, egy pipa másfél órát (2 kör szenet) bírt, pedig sima egyiptomi kerámiát használnak. Míg egyes helyeken 1800Ft-ot is elkérnek egy borzadájért, itt ez az ár és minőség kiemelkedő. Szeged nem egy drága város, de ez akkor is nagyon kedvező árfekvés szerintem.

Összesítésben nagyon kellemes hely, barátságosak az odajáró emberek, kedvesek a pultos lányok és hangulat ami ott van, valóban magával ragadó. A tervezett idő  több kétszeresét maradtunk, ennél jobban nem is kell jellemeznem, hogy a hely mennyire nyerte el tetszésünket. Csak ajánlani tudjuk.  Aki Szegeden jár és egy finom vízipipára vágyik, annak érdemes elnézni. Illetve aki szereti a hastáncot, annak is érdemes meglátogatnia a helyet. További információkat a Facebook-os oldalukon találhattok: Kairo Cafe csoport.

Egy jó tanács: Aki mindenképpen szeretne bemenni péntek-szombat este bejutni, az lehetőleg foglaljon asztalt, mivel aznap amikor ott jártunk, akkor 23 óra felé már megteltek az asztalok és volt akiknek várnia kellett üres asztalra.

Frissítve! 2014 nyarán visszanéztünk a helyre. Sajnos az árak változtak. Egy pipa 2000 Forintba kerül már. Ami pedig duplán sajnálatos, hogy öngyulladós szénre tértek át, gyenge volt a tömés és borzasztóan koszos volt a pipa és a cső is. Ráadásul még a kiírt hastáncból sem volt semmi. Kifejezetten üres volt a hely. Kár érte.

Share.

Leave A Reply