Nagyobb társaságban főleg csajokkal szoktam pipázni, olyankor rájuk hagyom és megy a dallamos/sláger(volt) dance.
2-3 fő esetén megy az intenzív társalgás csak zavaró számomra olyankor a zene, max közömbös, ha nincs ének.
Egyedül pipázva pedig a csendet szeretem, utána a madárcsicsergést, természet hangjait, esetleg néhány klasszikust hallgatok pl. Smetána – Moldva. Nem feltétlenül megnyerő elsőre, de hosszú távon ad egy lazító elégesettséget érzés színijén.
(Írom úgy, hogy pár éve a régi rock volt a kedvenc…, de ma már nem “kívánom” a sok zenebonát, megszerettem a csendet, mert mélyebb gondolataim születnek, sőt az óta pl reflex szerűen jobban figyelek pl. a barátnőm nonverbális jeleire, vagy ahelyett, hogy eldugítaná a komoly gondolatok áramlását a masszív “érzelmes” (legyen rock vagy más) zene, átértékelem jobban az emberi kapcsolataimat és elégedettebb vagyok, mert pl már nem hagyok veszekedésbe torkollani vitákat… De nem akarok filozófiába szaladni:P Csak annyit akartam mondani, hogy a csendnek is meg van szépsége, ha tudatosan áll hozzá az ember 😉 )
