Mostani blog bejegyzésemben szeretném nektek bemutatni az újfajta Elements instant dohány elkészítési módját. Miért újfajta? Mert két részből áll, egy adag száraz dohányból és egy tubus ízesítőből. Elkészítése könnyű, párszor átmossuk, bekeverjük az ízesítőt és várunk pár napot. No, de lássunk is neki!
A száraz, aprított dohányt szórjuk egy félig meleg vízzel telt, jól záró dobozba, majd rázzuk össze. Ezt követően nézzük meg, hogy minden része átázott-e és hagyjuk 4-5 percig ázni. Ez alatt a víz színe sötétedni fog. Így néz ki az átázott dohány. Lehet látni, hogy a víznek barnás színe van. Miután letelt a 4-5 perces meleg áztatás, szűrjük le. Ügyeljünk, hogy ne legyen túl sok dohány veszteségként elkönyvelve. A maradék nedvességet nyomkodással távolítsuk el a dohánylevelekből, így még jobban átmoshatjuk. Az edényben az első áztatást követő víz látszik. Nagyon sötét. Minél többször áztatjuk, annál halványabb lesz a színe, annál mosottabb lesz. Öntsük ki az előző barnás vizet. A második és az ezt követő többi áztatásnál is hidegvizet használjunk. Keverjük el jól a dohány levelek darabjait és ismét egy kis rázás jöhet. Ezt követően ismét 4-5 percig hagyjuk a vízben. Mint láthatjátok, még mindig barna színe van a víznek. Az idő leteltével ismét szűrjük és ismét beáztatjuk. Ezt körülbelül 3-4x ismételjük meg összesen. Ha többször mossuk ki a dohányt, akkor gyengébb lesz, ha kevesebbszer akkor erősebb, nikotinosabb.Az ajánlott 3-4 mosást követően minél erősebben, minél jobban nyomkodjuk ki a dohányt. 4-ik mosás után is lehet még színe a víznek, mint látható, ez ne tévesszen meg senkit. Miután kinyomkodtuk, papírtörlő segítségével tovább csökkentjük a nedvesség tartalmát. Egyszerűen csak összehajtjuk a papírt és préselni kezdjük a még nedves dohányt. Vessük teljes erőnk nem kell félteni, maximum időnként száraz részre áttenni. Érdemes nagy figyelmet fordítani a szárításra. Nem szabad kitenni a dohányt napfényre és főleg tilos mikróba szárítani! Ezektől rothadásnak indulhat.Miután elég száraznak érezzük, szedjük szét és folytassuk a préselést, mindig új, száraz papírtörlővel. Amikor már szinte nem látszik folt a törlőn, akkor elég száraz. Szétszedve szórjuk egy jól záró műanyag dobozba és közben, rétegesen öntsük rá az ízesítőt. Nem szabad összekeverni az ízesítőt, a frissítővel. A dohány frissítő csak frissítésre jó. Az ízesítő ízesítésre, mily meglepő. Az ízesítőknek, mint például Elements vagy bisan, sokkal erősebb ízt adnak a száraz dohánynak Ez frissítővel nem megoldható.Ha megvagyunk a dohány és az ízesítő adagolásával, akkor zárjuk be a dobozt és rázzuk össze, keverjük meg jó alaposan. Fontos, hogy ne maradjon száraz dohánylevél. Az állaga eléggé lekvár szerű lesz, azonban idővel beszívja a dohány ezt a melaszt. Összekeverés után minimum 4-5 napot, de inkább 7-10 napot hagyjuk érni és közben naponta 1x nyissuk ki és keverjük meg.
Ha kérdésetek lenne akkor a vízipipa fórum témájában kérdezhettek. A videóban látható termékmintát a Szultánkincsei biztosította rendelkezésemre, hogy eme videó elkészülhessen, külön köszönet nekik!